„A könyvnek az a jó, ha olvassák...”

„OLVASÓ

Sajátos, a természettudósok tanúsága szerint csak igen ritkán megfigyelhető jelenség, melynek okát a terápia sikertelenül keresi. Külalakja egészen olyan, mint az embereknek és a többi íróknak: táplálkozik és lélegzik. Tartózkodási helye bizonytalan. [...] Két fő válfaját különböztetik meg az asztrológusok: a közönséges olvasót és az ún. nyájas olvasót; mindkét kifejezés kiveszőben van.”

 

Karinthy Frigyesnek az olvasóról és az olvasásról elénk tárt görbe tükrét manapság sokan mintha hajlamosak lennének komolyan venni, mondván, az olvasás ritka jelenség, az olvasó pedig kihalóban lévő, különös állatfaj.
Tény, hogy a XXI. század elejére a képi kultúra egyre nagyobb teret hódít – gyakran éppen az olvasás rovására. Ugyanakkor soha ennyi könyv a világban még nem volt, sőt, kialakult az internetes olvasás kultúrája is. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség az olvasás népszerűsítésére, olvasó és író kapcsolatának szorosabbá fűzésére.
A maga eszközeivel erre törekszik az immár hagyománnyá érlelődő Debreceni Könyvszemle, amely 2006. november 23-25-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre.
Az olvasási szokások megváltozásához igazodva az ez évi Könyvszemlén a szokásos könyvbemutatókon és író-olvasó találkozókon túl a nagyközönségnek filmvetítésekkel is szeretnénk kedveskedni, bemutatandó az irodalom és a film kapcsolatát. Idei rendezvénysorozatunkban az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából helyet kívánunk biztosítani a XX. századi magyar történelem és irodalom egymásra hatását bemutató programoknak.
A Debreceni Könyvszemle ebben az évben kísérletet tesz arra is, hogy elinduljon a nemzetközivé válás útján. Nemcsak arról van szó, hogy az eddigiekhez hasonlóan várjuk a határon túli magyar kiállítókat, hanem arról is, hogy bemutatkozási lehetőséget adunk a Debrecen testvérvárosaiban zajló irodalmi életnek. Terveink szerint első alkalommal Jyväskylä és a finn irodalom áll majd a középpontban. Meggyőződésünk, hogy az irodalom az egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy az Európai Unió úgynevezett „kis nemzetei” jobban megismerhessék egymást.
A Debreceni Könyvszemle programjainak, kísérő kulturális rendezvényeinek azonban az alapvető és végső célja mégiscsak az, hogy az olvasást népszerűsítsék. Mert az olvasás tanít, az olvasás nevel, az olvasás szórakoztat. Olvasni élvezet.

Minden kiállítót és érdeklődőt szeretettel várunk november 23-25-én a Debreceni Egyetem főépületébe, a Debreceni Könyvszemle rendezvényeire!